Imádom Budapestet. Minden ott van, a magyar viszonylatokhoz képest elég olcsón is meg lehet kapni bármit, -Budapesten lehet szórakozni. Margit-sziget, a gyönyörű hidak, a Parlament, a Gellért-hegy, a budai vár, nem is beszélve a rengeteg hangulatos kocsmáról és pubról. Budapest valóban minden, amire ember vágyhat, hogy kikapcsolódjon -- és kell is, hogy legyen, ha már a magyar ember másban nem talál békére, csak a péntek és szombat esti buliban. Ennek így kell lennie, másképp lehet, magasabb lenne az öngyilkossági rátánk, mint most. Pedig azért valljuk be, most sem kicsi.
Na most fogjuk Budapestet, és adjunk hozzá rengeteg, rengetek történelmet, rengeteg lehetőséget, rakjuk Nyugat-Európába, és keverjük fel hatalmas, monumentális látnivalókkal: Íme, Párizs!
Sokan mondják, hogy a mai fiatalok városa New York, esetleg Los Angeles, a tömeggel, a nyüzsgéssel, a megállíthatatlan mozgással, a hangos és fényes reklámok és kirakatokkal.
Nekem úgy tűnik, nem így van. Négy napot töltöttem Párizsban (na jó, legyen csak három), és a második nap beleszerettem mindenbe, ami itt van. Gondoljunk bele, hogy kikapcsolódásképp elsétálunk a Louvre mellett, leülünk Napóleon mauzóleumánál, vagy kimegyünk a La Seine partjára és nézzük, hogy elmennek a turistákkal megtömött idegenvezető hajók. Gondoljunk bele, hogy kiülünk azoknak a kávézók teraszára, ahol valaha még Ady Endre is üldögélt, élvezve a párizsi levegőt, és néha talán egy-egy verset is írt.
Párizs a maga módján teljesen elbűvölő: önti magából az értelmiséget, és talán még mindig nem veszett ki belőle az a fajta életérzés, ami egy értelmiségit igazán azzá tesz: a világpolgárságot. Ha valaki erre törekszik, hogy világpolgár legyen, mindenhol otthon érezze magát, és mindenhol különböző stílusú emberekbe, különböző nézetekbe botoljon bele, legjobb Párizzsal kezdeni. Persze turistaként nyilván a hajó nem megy le a legsötétebb aluljárókba, ahol össze kell szorítani táskát zsebet fogat, és félni, hogy ne lopjanak meg. Nyilván, Budapest bemutatásánál se azzal kezdjük a dolgokat, hogy mik történhetnek angyalföldi elhagyatott sikátorokban, vagy az újpesti erdők lugasaiban. Nyilván nem az olyan dolgokkal indulunk neki a körbevezetésnek, hogy milyen szép a citadella, de azért vigyázzunk a Gellért-hegyen, mert sok a szexuálisan zaklató ember. Persze, Párizsnak is megvannak a maga hátrányai, előnyei, de mégis, ad egy olyan életérzést magából, hogy az ember nagy nehezen felmegy az Eiffel torony tetejére, sok pénzért, és elsírja magát azon, hogy mennyire gyönyörű, mennyire értékes ez a város. Egyedül az Eiffel toronyt megmászni, ennél csak egy dolog van jobb: az Eiffel torony tetején találkozni életünk szerelmével.
Nem lehet leírni ezt, hogy mit érez az ember, Párizs láttán. Nyilván, egy helyszínt nagyon befolyásol a társaság, amiben az ottlétünket töltjük, és én se tudok elvonatkoztatni ettől. Ért itt engem hideg is, meleg is, de mégis úgy érzem, hogy rengeteg otthoni nyomasztó problémától felszabadított az itteni levegő. Kimenni a dög melegben focimeccset nézni úgy, hogy a söröd mellett ha egy picit a vetítő mögé nézel, az Eiffel torony magasodik a háttérben. Ilyet keresve se talál az ember Budapesten.
Nem is próbálom meg elmagyarázni: gyertek el Párizsba, nézzetek körül. Aztán vagy lenyűgöz téged, vagy nem. Engem maximálisan átitatott a párizsi 'La seine" életérzés, ahogy legszívesebben táncra perdülnél az Eiffel torony tetején és boldogan éltetnéd a várost, mint lélegző organizmust. Tudom, hogy itt még fogok járni, mert járhattam én a UK-ban, járhattam Tokyoban, járhattam Bécsben, itt ért engem egy olyan csapás, amit nem fogok elfelejteni egy ideig. Számolni fogom a napokat vissza addig, amíg újra nem tehetem a lábamat a Champs-Elyséesre.
Életem legcsodálatosabb napjai közé tartoztak ezek a Párizsban töltött napok, amiket nem akarok elfelejteni.
Merci beaucoup, Paris, Merci! Au revoir, mon amour!
