Úgy tűnik, nehezen tudok elszakadni az álmok világából, ezektől az elme által kreált képektől, amiktől az emberiség már a kezdetek óta választ várt azokra a dolgokra, melyekre nem tudott válaszolni, a fizikai mivoltukban.
Nos, én úgy érzem, nem egészen hazugság mindaz, ami az álmokban van. Egy más valóság. Néhol összefüggéstelen, néhol teljesen érthető és világos kapcsolattal rendelkezik. Mintha egyszerűen egy másik dimenzióba, másik világba lépne át az elme, se nem magasabb, se nem alacsonyabb létformába, egyszerűen egy párhuzamos világba.
Hogy miért gondolom én ezt?
Kezdjük ott, hogy általában csak felébredésünk után realizáljuk, hogy az elmúlt napok, órák, percek csupán a képzeletünk által generált valóság volt, és ránk, itt és most, semmi hatással nem lesz, legfeljebb a lelkünkre. Nem fog szerves részt alkotni abban, amit mi "józan paraszti ésszel" nevezünk "valóságnak".
Mégis néha előfordul az, hogy a tudat valahogy meghasad, és felébredünk az álomvilágban. Nem egy külső szemlélőként látjuk a dolgokat, hanem szerves részét alkotjuk, interaktívan az álomnak. Erre van egy kifejezés, ezt nevezik "álomutazásnak". Vannak emberek, akik erre törekszenek, akik képesek úgy álmodni, hogy teljes tudatában vannak mindennel.
Hogy miért is írok erről? Bizonyára kitaláltátok, velem is megtörtént hasonló. Ami még érdekesebb, hogy nem először: volt már egyszer ilyen, akkor is rendesen elgondolkoztatott. Igazából a legérdekesebb része valahol a "valóság" és a "valóság" közötti állapot, amikor tudod hogy a tested, és tudatod egy része fekszik az ágyadban a sötétségben, de ugyanakkor vissza tudsz lépni abba az általad kitalált világba, ami azáltal, hogy valóban teljes éberségedben tudsz döntést hozni, teljesen valóságosnak tűnik.
És itt elkezdődik egy új felvonás. Megnyílik előtted egy olyan világ, amely csak a tiéd, amelyben igazából bármit tehetsz:
Épp egy hídon át sétáltam egy emberrel, akivel beszélgettem, mikor arra döbbentem rá, hogy akár le is ugorhatnék a hídról. Meghalnék, de annyit érnék el vele, hogy visszatérnék a "valódi" testembe, és átérezném azt az érzést, hogy zuhanok bele, a vízbe. Ám mikor már ott voltam hogy megteszem, félelem fogott el. Mi van, ha ez a valóság, mi van, ha keverem már a valóságot a valósággal, mi van, ha egyszerűen egy hibás lépés alapján megölöm magam? És elfogott a félelem: nem tudtam visszatérni tudatosan a "valóságba". Féltem, hogy örökre itt maradok, és soha többet nem fogom látni azokat a személyeket, akik számomra az életet jelentik ezen a világon.
Visszatekintve nevetséges, hiszen mégiscsak álom volt. Átgondolva a történteket, nevetséges dolgokon mentem keresztül, de ami az érdekes, hogy keresztül mentem rajtuk. Ott voltam, tapintottam, szagoltam, ízleltem, hallottam, láttam. Teljes "valóságában" megjelent előttem.
Akkor kérdem én, mi a valóság? Mi az álom? Miért lesz "ez" az életem valóságosabb "annál"? Miért kéne nekem "itt" tudatosabbnak lennem mint "ott"?
Sok mindent nem ért még az ember, sok mindent nem értek még én. De ezek a tapasztalatok, ezek mindent megérnek. Olyan, mintha folyamatosan kalandoznék. Folyamatosan döntéseket kéne hoznom, mérlegelni, dönteni, és elölről az egész.
Ijesztő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése