Keresztbe szorzás

Vannak azért nehéz sorsok.

Mindannyian hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a világon nekünk a legnehezebb, hiszen nincsen barátnőnk, nincsen szerelem, egyest kaptunk matekból, eltiltottak a számítógéptől és így tovább.

Furcsa, hogy szinte észre se vesszük ezektől a dolgoktól mások keserűségét. Mégis, ha nagy nehezen kinyitják a szemünk, rádöbbenhetünk, hogy nem csak nekünk rossz a világon. Egy lány, aki évek óta szeret egy srácot, és még is a srácot hidegen hagyja. Egy lány, aki nap mint nap végignézi, ahogy az áhított fiú ölében más ül. Sajnálom őt. Mindig azon gondolkoztam, hogy mi alapján kapunk jót avagy rosszat az Élettől. Mi az algoritmus? Hol az egyenlet? Bizony. Itt már a hatalmas és mindent tudó Matematika is megbukik. Hogy van az, hogy az emberek, akik nem törődnek másokkal, nagyképűek, romlott életet élők, csupa jót kapnak: szerelmet, rangot, elismerést és ami még rosszabb: beléjük vetett hitet. Akik megpróbálnak a tőlük telhető legtisztábban élni, azok csupa csalódást és sok fájdalmat kapnak. Hisz ők azok, akik elől az előbbi fajta ember elveszi a szerelmet, a boldog életet. A beléjük vetett hitet. Hát mi van a világgal?! Ez kell? Árulás, mások elnyomása? Még ha el is érne valamit az ember, az EMBER rögtön meg is próbálja elvenni, vagy csupán kicseréli valami ócskára.

Hát hogy van ez?!

Sokan szenvednek indokolatlanul, és sokan kapják meg azt a fajta boldogságot, amelyről álmodni se merne a legtöbb ember - szintén csak indokolatlanul.

Hát ugye, ugye hogy milyen rendkívül furcsa világ ez? Én még azért hiszek. Hátha egyszer mindenki megkapja azt, amit valóban érdemel.

Cél

Sokan vannak, akik az egész életüket arra teszik föl, hogy meggazdagodjanak. Valahol mindenki erre vágyik, még ha jó cél érdekében is szeretné elérni azt a sok pénzt. Azért, hogy a (leendő) családjuknak mindent megadhassanak, házat vegyenek, biciklit a gyerekeknek, videó játékokat, és mindent, ami csak szem-szájnak ingere. De sok pénzt, jobb esetben, csak sok munkával lehet elérni, és aztán még több munkával, és ezután az emberben automatikusan kialakul egyfajta ambiciózus életforma, amikor egyik elért cél után rögtön kitűzzük a következőt, és így tovább, míg végül egy fajta gépekké, robotokká, zombikká válunk, akik egész nap csak gürcölnek, és elfelejtik, miért is harcolnak igazán. Pedig ez az út is, egy olyan célért indult, ami a leghelyesebbnek mondható: másokat, a családunkat, a világ legfontosabb emberei boldoggá tétele érdekében.

Mégis, azt kell mondjam, nem ez a megfelelő út. Lehet, hogy gazdagokká leszünk így valóban, olyan dolgokat engedhetünk meg magunknak, amiket más nem tehetne meg, cégvezetőkké válunk, főnökök leszünk, de ugyanakkor: boldogtalanok. Akármilyen hihetetlen, az embereknek még mindig nem az elsődleges a pénz. Senkinek se, higgyétek el nyugodtan. Mindenki még mindig, pár ezer év után is, Szeretetre vágyik, és nem hiszek annak, aki ezt tagadni meri. Mindenkit az befolyásol, az utolsó bűnözőktől kezdve, a legjámborabb hívőig, mindenkit a szeretet, és a félelem befolyásol. Félünk attól, hogy egyedül maradunk, félünk attól hogy senki se fog szeretni a földön. Ki választaná a pénzt, a boldogság helyett? Jóformán senki.

Mégis, sok ember a mai világban, gyűlöli amit csinál. Ha nem is gyűlöli, nyűgnek érzi az életet, és nem szeret bejárni dolgozni, de mégis megteszi, hogy legyen sok(?) pénze, gazdag legyen, és megvehessen mindent, amihez kedve szottyan. Még akkor is, ha ez a családi programok lemondásába kerül...

Persze nem azt mondom, hogy dolgozni nem kell, hanem csak élvezni kell az életet. Kell dolgozni, de leginkább olyan dolgot, amit élvezünk, ami egyben munka és szórakozás, amivel úgy megyünk haza délután, hogy "igen, ez a nap eszméletlen jó volt!". Mert ekkor lesz bennünk valami erő, valami energia, amit Örömnek, és Boldogságnak hívunk. Mert ez a két dolog, több energiával tölt el minket, mintha meginnánk 10 karton Red Bullt.

Ne hagyjuk veszni azokat az esélyeket, amiket kapunk az élettől. Az élet egyszer adja őket, és soha többet nem tekerhetjük vissza az időt, még akkor sem, ha nagyon szeretnénk. A legjobb amit tehetünk, hogy szeretetet adunk, önmagunkat képezzük önzetlenségre és elfogadásra. Mindenféle szempontból. Egymásra mosolygunk, és köszönünk. Az élet túl rövid ahhoz, hogy szomorkodjunk, hogy szenvedjünk!

De vigyázzatok, mert a mosoly, és a naivitás (ha lehet így nevezni) nagy erő.

És a nagy erővel, nagy felelősség is jár.

Akinek nem inge, ne vegye magára

Mi a fontosabb a mai világunkban? Az, hogy fejlődjünk, szellemileg, minél több dolgot tapasztaljunk meg, vagy inkább az, hogy minél "kúlabbak" legyünk.

Szerintem itt ki is térhetnénk arra, mit is jelent, ismétlem "kúlnak" lenni.

Lássuk csak, igen. Legyünk extravagánsak, legyünk olyanok, akik kitűnnek a "többiek" a "pórnép" közül. Élvezzük az illegális dolgokat, élvezzük azt, amit nem szabad, és lehetőleg törekedjünk, hogy minden szabályt megszegjünk, sőt, ha lehet, töröljük el a tisztelet fogalmát a földről, hiszen az nem kúl. Természetesen az elsődleges, hogy mindenkit magunk alá kényszerítsünk. Hogy mivel? Ha kell, hát erővel. De ésszel sosem. A lényeg, hogy a gyengébbeket magunk alá nyomjuk, ha esetleg végletlenül velünk egy szinten lennének, és lelkileg tartsuk őket kelepcében. Mert ez számunkra hihhhetetlen jó érzés, és azthisszük, hatalmunk van.

Persze azért nem ilyen szélsőséges a helyzet. Megesik, nem mondom, de alapjáraton nem ilyen szélsőséges. Kúlnak lenni természetesen jelenti ugyanúgy a füvezést, és az ivást, szinte mindenhol, de mondjuk másokat bántalmazni, akár szellemileg, az már hála istennek egyre kevesebbszer fordul elő.

A kérdés a következő, amit fentebb is leírtam: megéri-e kúlnak lenni? Igen, talán egy bizonyos "nagyhangú" kör téged fog szeretni, talán megbecsülni. Befogadnak, az úgynevezett "nagymenők" közé.

Az a helyzet, hogy az ember, ha van küldetése az életben, akkor az csak egy, hihetetlenül nehéz dolog lehet. Megtalálja önmagát. Ehhez természetesen fejlődni kell szellemileg, különböző utat bejárni, itt-ott másokkal találkozni, és együtt járni az utat, segíteni egymást. Ezt nevezném talán, barátságnak. Az a nagy helyzet, hogy "kúlsággal", nem jut senki se előrébb ebben a célban. Azzal, hogy péntek este elmegyek, rágyújtok egy jointra és egy üveg jägerre a parkban, nem jut senki előrébb önmaga megismerésében. Persze, 17 évesen az ember erre vágyik. Kell számára ez a fajta lázadás, ez a fajta "kúlság". Ez az önpusztítás. Viszont át kell gondolni: ha van rá lehetőség, vajon ki lehet-e hagyni ezt a részt, vagy nem?

Talán kell is ez a rész az ember életébe, de inkább csak kóstolás szinten. Egy nyár, egy hónap, egy hét, csak ilyen, hogy aztán azt mondhassák: köszönjük, de ebben nincs cukor. És továbblépni ezen, tudni, hogy akik ezeket teszik, azok nem vagány emberek.

Vagány dolog, ha valaki másokon képes segíteni, anélkül hogy bármit várna cserébe. Vagány dolog, ha valaki át tudja adni a tudását másnak. Vagány dolog, ha az önmagad problémáit meg tudod oldani. Vagány dolog elmélkedni az élet dolgain, másokkal, vitatkozni rajta. Ezek nagyon úgymond, "menő" dolgok.

Persze, akinek nem inge, ne vegye magára. De jobb, ha ő is elgondolkodik, mit érdemes, és mit nem.