Cél

Sokan vannak, akik az egész életüket arra teszik föl, hogy meggazdagodjanak. Valahol mindenki erre vágyik, még ha jó cél érdekében is szeretné elérni azt a sok pénzt. Azért, hogy a (leendő) családjuknak mindent megadhassanak, házat vegyenek, biciklit a gyerekeknek, videó játékokat, és mindent, ami csak szem-szájnak ingere. De sok pénzt, jobb esetben, csak sok munkával lehet elérni, és aztán még több munkával, és ezután az emberben automatikusan kialakul egyfajta ambiciózus életforma, amikor egyik elért cél után rögtön kitűzzük a következőt, és így tovább, míg végül egy fajta gépekké, robotokká, zombikká válunk, akik egész nap csak gürcölnek, és elfelejtik, miért is harcolnak igazán. Pedig ez az út is, egy olyan célért indult, ami a leghelyesebbnek mondható: másokat, a családunkat, a világ legfontosabb emberei boldoggá tétele érdekében.

Mégis, azt kell mondjam, nem ez a megfelelő út. Lehet, hogy gazdagokká leszünk így valóban, olyan dolgokat engedhetünk meg magunknak, amiket más nem tehetne meg, cégvezetőkké válunk, főnökök leszünk, de ugyanakkor: boldogtalanok. Akármilyen hihetetlen, az embereknek még mindig nem az elsődleges a pénz. Senkinek se, higgyétek el nyugodtan. Mindenki még mindig, pár ezer év után is, Szeretetre vágyik, és nem hiszek annak, aki ezt tagadni meri. Mindenkit az befolyásol, az utolsó bűnözőktől kezdve, a legjámborabb hívőig, mindenkit a szeretet, és a félelem befolyásol. Félünk attól, hogy egyedül maradunk, félünk attól hogy senki se fog szeretni a földön. Ki választaná a pénzt, a boldogság helyett? Jóformán senki.

Mégis, sok ember a mai világban, gyűlöli amit csinál. Ha nem is gyűlöli, nyűgnek érzi az életet, és nem szeret bejárni dolgozni, de mégis megteszi, hogy legyen sok(?) pénze, gazdag legyen, és megvehessen mindent, amihez kedve szottyan. Még akkor is, ha ez a családi programok lemondásába kerül...

Persze nem azt mondom, hogy dolgozni nem kell, hanem csak élvezni kell az életet. Kell dolgozni, de leginkább olyan dolgot, amit élvezünk, ami egyben munka és szórakozás, amivel úgy megyünk haza délután, hogy "igen, ez a nap eszméletlen jó volt!". Mert ekkor lesz bennünk valami erő, valami energia, amit Örömnek, és Boldogságnak hívunk. Mert ez a két dolog, több energiával tölt el minket, mintha meginnánk 10 karton Red Bullt.

Ne hagyjuk veszni azokat az esélyeket, amiket kapunk az élettől. Az élet egyszer adja őket, és soha többet nem tekerhetjük vissza az időt, még akkor sem, ha nagyon szeretnénk. A legjobb amit tehetünk, hogy szeretetet adunk, önmagunkat képezzük önzetlenségre és elfogadásra. Mindenféle szempontból. Egymásra mosolygunk, és köszönünk. Az élet túl rövid ahhoz, hogy szomorkodjunk, hogy szenvedjünk!

De vigyázzatok, mert a mosoly, és a naivitás (ha lehet így nevezni) nagy erő.

És a nagy erővel, nagy felelősség is jár.