Akkor kezdem.

Akkor kezdem.

Egy... Kettő... Három.

És most. Csak így, egyszerűen.

Kopp Kopp Kopp. Ütik a falat.

Elkezdem, mert lehetetlen ez így. Itt, és most. Azonnal, és mindjárt. Ebben a szent minutumban.

Hopp. És fú. Mint a lágy szellő, amint egy tél után megmaradt, a tavaszi napon megszáradt őszi falevelet visz a szigeten.

Csipp csepp. Kicsöppen az utolsó csepp, a gondolat már egészen felcseperedett. Nem bír többet a pohár, a kehely, az üveg. Minden tele van.

Ideje lecammogni, és kiüríteni. Mégse lehet egész egyszerűen csak így. Hát milyen dolog ez?

Na majd én. Én most tényleg elkezdem, ez nem vicc, egyáltalán nem az. Ez véresen, teljesen komoly.

Na, gyerünk. Vessük bele magunkat, mert így sose lesz eleje. Se vége. Vagy előbb lesz vége, mint eleje. Esetleg az eleje lesz a vége, de az most mindegy.

Na komolyan, ez most már nevetséges. Röhögök magamon, milyen kis szánalmas pötty! Lódulok.

Csöpp Csupp. Tényleg tele van már ez, tehát le kéne vinni. Vagy legalább valamivel meglékelni, lecsapolni, kiszívni. Szi-vaty-tyúz-ni. Mert ez így már lehetetlen állapot. Egy pillanatig se tovább, így.

Nem röhögni, nem vicces. Nincs benne semmilyen humor, ez ha-lál-os-an komoly.

Katt Katt. Na ez is elromlott. Vagy csak most indul be? Katt Katt Katt. Igen, ez egyre gyorsabb, és hangosabb. Olajozott. Igen, ez jó. Nem romlott ez el, csak ki volt kapcsolva.

Nyekk. Au, na ez most fájt. Minek kellett? Csipkedem magam már, igen. Ne izgulj, minden meg lesz időben, ez kellett. Pihenni.

Nem vagyok lusta, tényleg nem. Egyszerűen csak, pihentem. Hogy-hogy miért?

Jó-jó, mostmár csend legyen. Kon-cent-rál-ok. Igen. Nagyon erősen ráadásul. Nem vicc.

Dobb. Dobb. Dobb. Hékás, ezt ismerem! Ilyet már hallottam, nem csak egyszer. Vagy százezret hallottam már ilyet, ezer közül is megismerem.

Na akkor még egyszer. Jobb, bal. Hátra. Nem, nem, inkább legyen előre. Az sokkal szebb.

Hóóó-ruk! Ezaz. Haladunk. Biztos vagyok benne, hogy haladunk, hagyjál már engem. Jó lesz ez, ne félj.

Minden rendben van, a kattogást már megszoktam, a dobogás pedig mindig is volt. Micsoda hangzavar! Hát lehet így kon-cent-rál-ni?

Na, látod, hogy nem. De nincs mit tenni. Dübörögnek a falon, csak nem hagyják abba.

Igen, ezt már ismerem, gyerekjáték. Egy-kettő, három-négy. Te kis legény hová mégy?

Na ez már teljesen jó érzés. Igen, most már forog a gép, akkor pihenhetek.

Jaj már megint, itt a lustasággal... Nem igaz. Igenis csinálom. Nem látod? Csi-nál-om.

Jól van. Jól van. Nyertél. Én is kellek a gép mellé, mert ez így magától nem megy, folyton leáll.

Akkor kezdem.