Van, amikor nagyon vársz valamilyen jövőbeli dolgot, akkor tervezgeted, elképzeled, újra és újra, és valahogy mindig happy end a vége. Bármilyen kacifántos sztorit beleépíthetsz, a végi mindig móka és kacagás. Szerelembe esünk, sört iszunk és szotyit eszegetünk, énekelünk, tábortűznél ülünk, a fákról gyümölcsöt eszünk, nappal fecskét, este meg csillagokat nézünk, fűbe fekszünk, barátainkat boldognak látjuk, és ők is szerelmbe esnek, sört isznak, szotyit eszegetnek, énekelnek, tábortűznél ülnek, a fákról gyümölcsöt esznek, nappal fecskét, este meg csillagokat néznek és fűbe fekszenek. Boldogok vagyunk mindannyian.
Aztán jön Élet barátunk. És egy csettintéssel összetöri eme álomképeket.ű
A szilánkokkal a talpunk alatt meg nem sokat tudunk kezdeni. Fájnak, vérzenek. Térdeink összerogynak, és sírunk. Már nem azért mert annyira fáj, ahnem azért, mert tisztán látjuk: tehetetlenek vagyunk.
Sajnos valóban, vannak dolgok, melyek nem rajtunk múlnak. Van, amikor csak úszhatunk az árral, valami ismeretlen felé, valami jövőbeli dolog felé. És ilyenkor az ember fél. Fél, mert nem tudja mi vár rá. És ilyen a természetünk. Amiről nem tudjuk mi, attól félünk. Félünk a rossztól, félünk a fájdalomtól és a szenvedéstől. Félünk a magánytól.
Senki se szeret egyedül lenni, aki igen, az se örökké. Amit teszünk, valahol mélyen azért is tesszük, hogz mások figyeljenek ránk. Ezt mindenki máshogy akarja elérni, de a végeredmény ez. Sokadája mondom: Minden ember BOLDOG akar lenni. És egy ember boldog, igazán boldog, csak mások által lehet.
De csalódni kell. Csalódni kell, mert ha nem csalódsz, sose tapasztalod meg, milyen apró is vagy te, milyen gyenge és haszonlatan, az Élethez képest. Tehát nem megoldás, úgy élni, hogy ügyelsz mindig arra, hogy ne csalódj, soha, semmiben. Mert az kcisit olyan, mintha sosem szerettél volna semmit és senkit. Mert csalódni csak olyanban lehet, amit/akit szerettél valaha.
"Számunkra ebben a világban a túlélés az a szeretet, amit képesek vagyunk adni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése