Holnaptól

Egyszer mindenki elmegy. Egyszer mindenki, így vagy úgy, de kiszáll az életünkből, elballag, szinte egy szó nélkül. Szinte egy szó nélkül.

Mi csak álltunk ott. Mi csak álltunk, anélkül, hogy akár a kisujjunkat is mozdítottuk volna. Képtelenek voltunk rá. Remegtünk, a fájdalomtól, attól, hogy megfeszült a testünkben az összes izom. Aztán megeredtek a könnyeink... Egymás kezét fogva sírtunk, zokogtunk némán. Egymás kisírt szemét néztük, valahogy nyugtatni, csitítani akartuk egymást, de nem segített rajtunk semmi. Hirtelen elöntött minket minden emlék. Az összes együttlét, az összen együtt töltött perc, a pályaudvar melletti étteremben, a tó mellett, az iskolában, az aulában, a bulikban... Az összes emlék, az összes fájdalmas, és vicces emlék. Mintha fogták volna és magukkal akarták volna vinni. Zokogtunk, hogy ne érjen véget. Ne így.

Aztán Ő jött a sorban. A nevét mondták, és a fáklya mellett elhaladt. Utoljára megvilágította az arcát a fény, és ahogy elhaladt mellette, láttam ahogy megváltozott minden. A levegő körülötte, az arca, a keze, a teste. Minden.

Végül elnyelte a sötétség. Én egy helyben maradtam, és tudtam: még két évig itt fogok maradni. Tudtam, hogy nem fogom elveszíteni, vagy ha igen, hát nem emiatt a búcsú miatt. Tudtam, hogy ez nem a vég. De ez is egy változás. Mégis, tenni akartam valamit. Meg akartam akadályozni, hogy ez a utóbbi másfél év ennyiben maradjon. Hogy azt mondjuk akármire is: vége.

És mára már vége van. Holnaptól elkezdődik az iskola, és Ők már nem lesznek ott. Mi leszünk az idősebbek, mi leszünk azok, akik Ők voltak. És jönnek emberek, akik azokká lesznek, amik mi voltunk. Holnaptól tényleg a saját bőrünkön fogjuk tapasztalni azt, ami megváltozott az életünkben. Holnaptól tényleg, de tényleg minden más lesz.

Persze ott lesznek a régi emberkék közül is páran. Ott lesznek az új emberek, és ott lesz nagyon sok barátom is. De mégis, valaki elment, valaki nem lesz ott, akit még nem tudok elengedni. Még nem készültem fel arra, hogy elengedje a kezem, még nem készültem fel arra, hogy ne üljön ott mellettem. Most leszek pont olyan idős, mint amekkora ő volt, amikor megismertem. Rengeteget tanultam tőle, rengeteget voltam vele, szinte valamennyire azzá váltam, ami ő volt. De talán pont ez jelenti azt a Szellemet, amiről annyit hallottunk.

Talán épp ez a Berzsenyis szellem. Mi vagyunk a Berzsenyis szellem. Ezért kell nekem is továbbadnom azt, amit én is kaptam. Hogy a Berzsenyis szellem életben maradjon. Örökké, és tovább.

Köszönök mindent nektek. Köszönök mindent Neked. Életem eddigi legszebb másfél éve volt.