Mégis leginkább az ember ilyenkor a múltjába tekint vissza, felidézi "azokat a boldog szép napokat", elképezeli újra és újra azokat a pillanatokat amikor a szíve majd' kiugrott a helyéről, amikor úgyérezte: valami más. Ezek a képek beleringatja őt egy fajta illúzióba, hogy mennyi mindent átélt már, és nem lehet haszontalan és értelmetlen.
Persze ez is csak ideiglenes megoldás. Mert emlékekbe kapaszkodni szép dolog, de az emlék olyan, mint a víz: minnél jobban szorítod, annál jobban csúszik ki a kezed közül. Ilyenkor az embert újra elkapja a Szomorúság és feltárja előtte a "durva igazságot", a jelenét. Elvesztette már mindazt, amiről az emlékeiben fantáziál. Elmúlt, és soha többé nem tér vissza, talán még a szereplői sem. És lőn, az ember megsemmisült. Most érzi csak igazán, mennyire semmirekellő, mennyire sültbolond. Talán, ha kicsit akkkor jobban igyekszik, ha egy kicsit jobban odateszi magát...
És íme, itt is vagyunk. A múlt megbánása, a sajnálkozás, hogy mennyire másképp tett volna sokmindent. A csak tudta volna a jövőt, a helyes választ, cselekedetet, ha akkor jól reagál, ha akkor a helyes szavakat mondja ki... Talán, talán nem itt tartana. Nem lenne boldogtalan...
És ekkor az ember felébred. Nincsenek csodák, az Élet nem olyan kegyes, hogy adjon egy második esélyt, egy második lehetőséget. Egyszer élünk, a legokosabb, amit tehetünk, hogy nyugodtan élünk, átgondoltan, odafigyelve másokra. Megpróbáljuk a második lehetőséget az elsővé tenni. Persze, ez a világ egyik legnehezebb deolga, nem a pillanat hevében cselekedni. Hiszen, mint mondtam, a Pillanat erejét nem érdemes lebecsülni.
Így talán kicsit elkerülhetjük a Szomorúságot, és azt, hogy úgy érezzük: nincsen már senkink, ezen a világon.
Honnan tudod, hogy nincsenek csodák? Csoda akármikor történhet, még ha nem hiszel benne akkor is, egyszer bekövetkezik. És lehet, hogy a véletlen műve lesz,de ha hiszel benne, akkor figyeld meg jobban fogod magad érezni. Persze ezzel is vigyázni kell. Nem kell elérhetetlen álmokat kergetni, és azokba beleőrülni. Csak hinni kell, hogy senki sem tudja, mit hoz a holnap, és hátha talán megtörténik.
VálaszTörlésHa elszomorodom én is régi szép emlékekre gondolok, de megpróbálok nem arra gondolni, hogy mit csináltam volna másképp. Hanem arra, hogyan tudnám ha nem is helyrehozni, de a legelőnyösebb oldalára állítani a dolgokat. Ha nem is tudom ugyanazt visszaállítani, megpróbálom megközelíteni. Persze közben a szívem majd szakad, de ha nehézkesen is de újrakezdem. Nincs értelme a múlton rágódni, mert változtatni nem tudsz rajta. De azért tehetsz, hogy a jövőd jobb legyen. De ezt akármilyen nehéz, magadnak kell megtenned, és felállnod.És nem arra kell gondolni, hogy legközelebb ugyanez fog megtörténni, hanem arra, hogy NEM fog. Akármilyen nehéz is el kell engedni a múltat, és helyet adni a jövőnek. És a szép emlékeket megtartani olyannak, hogy kellemes legyen rájuk visszagondolni.
'Soha, semmi sem történik kétszer ugyanúgy, kicsi lány...' (:
Nekem ez a felfogás egy picit strucc-politikának hat, de persze, ez egy nagyon szép és jó felfogás, egy nagyon előnyös és bölcs felfogás, és persze mindannyiónknak ezt KÉNE tennünk, de, ugyan, kérlek... ki ilyen erős? "Kinek ne lenne szüksége egy kis segítségre a mai világban?" Egyikőnk se ennyire tisztánlátó, bölcs, nyugodt, és legfőképp nem ennyire önzetlen önmagával szemben, hogy ezeket a lépéseket pakkra megtegye. Szerintem.
VálaszTörlésPersze ez egy kicsit így el volt túlozva, de akkor legalább meg kell próbálni megcsinálni. Nem számít az idő.Semmisem, de valamikor el kell kezdeni. Nincs erőd elkezdeni, de egy idő után rájön az ember, hogy ha nem kezdi el tovább fog szenvedni. És van amikor ehhez kell segítség, lelki támasz, mégis nekikezdesz. Nem kell ennek egy hét alatt megtörténnie, de meg kell, mert különben se előre se hátra. Átgondolom a múltat, és lassanként előregondolok. De ha azt mondod, nem tudod megtenni, akkor nem nem tudod, hanem nem akarod. Nem akarod elengedni az emléket, pedig el kell. Lehet, hogy közben eltelik fél vagy akár egy év is. De ha szeretnéd elengedheted.
VálaszTörlésSzerintem kicsit félreértettél valamit. Vagy csak a rossz bejegyzéshez írtad. Én nem arról írtam itt, hogy az ember milyen rossz, hogy ragaszkodik, és nem bírja elengedni a múltat, csak-csupán annyit, hogy egy ember ha szomorú, általában a múltjára tekint vissza és a múlt szépségéből úgymond "repetázik". Ehhez nem egyenlő a ragaszkodással a múlthoz. Őszintén szólva tényleg nem tudom honnan jött neked hirtelen ez a gondolat.
VálaszTörlésUramisten...tényleg...Annyira belemerültem abba, hogy írok, hogy észre se vettem, hogy már rég nem arról amiről akartam vagyok... Bocsi ^^
VálaszTörlésA lényeg annyi, hogy természetesen nem kell ezt azonnal, tapsra megcsinálni, mert nem lehet. Ez is egy folyamat. Az elején nagyon nehéz (persze ez függ a szituáció érzelmi terhétől is) de ahogy öregszel, úgy tanulod meg kezelni ezt. Nem biztos, hogy mindig sikerül, de próbálkozni szabad. Ha sikerül, egy idő után a szép emlék csak szép emlék marad,amiből ugyanúgy erőt tudsz meríteni, de nem fogsz azon rágódni, hogy mit tettél volna máshogy.
(Ez remélem, most nem tért el...:/ )
A-ha, most megértettem mit akartál mondani.
VálaszTörlésPersze, tény és való, hogy egy idő után az emlékeken való függés az csökken, és az hogy egy emlék milyen érzéseket vált ki belőlünk a jelenünkben, de azt tudni kell, hogy vannak az életben olyan helyzetek, amikor szinte lehetetlen az egyik pontról a másikra jutni. Kell, meg jó lenne, de nagyon nehéz. Azzal meg természetesen egyet értek hogy ez időbe kerül, és el kell kezdeni egyszer, de ez kb magától is megy. Azt tudom hogy vannak dolgok, ami több mint egy év után is ugyanúgy foglalkoztatnak mintha csak tegnap lett volna, és ugyanolyan aktív érzéseket vált ki belőled.