Hát én sem.
Elfáradtam, olyan szinten elfáradtam, hogy minden percem amit épp nem tanulással töltök, azt alvással. Najó, perpill blogot írok, de ezután is lelépek aludni, hogy aztán holnap reggel kezdjem a daily rutine-t újra. Felébredés, mosakodás, tanulás, suliba indulás, tanulás suliba menet, s mellé zene... Suliban megpróbálom egyesek bekaszálása nélkül túlélni a napot, s aztán hazafele jövet, alszom egy jót... három megálló hosszat, hogy aztán hazajöhessek és írjam a matektételeimet. Ha írnám őket. S persze minden tanár azt mondja, itt az utolsó hónap, huzzunk bele, június 8-adikáig még mindenki javíthat egy jegyet. Hát persze. S ronthat is. Nem mondom, hogy lehetetlen tanulni, de ráadásul van bennem valami sokkal mélyebben ülő tanulásundor, valami szétszórság, valami erőtlenség. Hétvégén egy nagyot kell aludnom szombaton, s aztán vasárnaptól számítva van még 10 napom megtanulni 11 tételt matekkisérettségire. Persze ebben még lesz kémia dolgozat, s olasz, s angol, s ez, s az. Néha kívánom hogy legyen itt június 8-adika, s teljen el még egy hónap, s múljak el 18 éves, s menjek ki Erdélyországba.
Elfáradtam. Aludnom kell.
Persze sokmindenből tudok erőt nyerni. Az élet amúgy nem rossz velem, sőt, kifejezetten jó, sok jóval ajándékoz meg, csak éppen idővel nem. Így bevezethetnénk 48 órás napokat. Mennyivel nyugalmasabb lenne az ember élete.
Csak hogy belepillantsatok picit az életembe. S ez június 8-adikáig ilyen lesz. az még 26 nap.
De a dolce vitá tombol. Csak nem itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése