Fészláv

Facebookon kitört a szeretet.

Valamelyik ismerősöm kirakta az üzenőfalára, hogyha valaki "belájkolja" az állapotát, akkor ő ír pár gondolatot annak az embernek az üzenőfalára, hogy mit kedvel benne. Persze egy kicsike "tedd ki te is ;)" megjegyzés kíséretében.

Először csak páran "lájkolták", de aztán elkezdődött a lájk-vihar. Mindenki lájkolt mindenkit, aki kitette. Ez még alapjában lehetne egy nagyon buta és gyerekes dolog, és emellett fölösleges. De én mégsem gondolom ezt.

Ebben a szürke világban hajlamosak vagyunk rá, hogy elfelejtsük azt, hogy mit is szeretünk a barátainkban, az előbb taglalt megszokás miatt. Megszokjuk, hogy ott vannak nekünk, ez olyan alap. De ha belegondolunk, hogy mennyi mindent köszönhetünk nekik, hogy mik is azok a dolgok, amiket kedvelünk bennük, rájöhetünk, hogy mennyire tényleg a barátaink. De ez nem csak a barátainkkal van így. Jó néha belegondolni, hogy miért is vagy jóban azokkal, akikkel jóban vagy.

Persze itt még mindig fulladhat tragédiába a dolog. Egyszer ott, hogy valaki nem talál semmi jót a másikban, és ebből kifolyólag, másodszor ott, hogy össze-vissza fenéknyalintásba és hazudozásba torkollik az egész. Jó, biztos van benne egy picike "nem emelem ki a rossz tulajdonságaid", de nem hinném hogy erről lenne szó. Mármint a fenéknyalintásról. Számomra nagyon fura volt, hogy pár embernél úgy éreztem hogy: "uhh, na most mit fogok írni?", de ahogy neki ültem, picit átgondoltam, mindenkinél találtam valami értékest, valami jót.

Nem tudom kitől származott az alapötlet, de jó tudni, hogy vannak még ilyen talányos emberek, és az emberek vehetők az ilyesmire. Amikor rólam írtak, azt is jó érzés volt olvasni, mégha néha én is láttam benne azt a bizonyos szépítést, de ettől még voltak részek, és voltak emberek akiknél picit megkönnyeztem, annyira jól esett.

Minden emberben ott a jó. Csak meg kell találni. És aki keres, az talál.