Változnak az idők

Mert az jó.

Érdekes, hogy az emberek mennyire ragaszkodnak, a régi, megszokott dolgokhoz. Végülis miért ne tennék? Ismerjük, tudjuk, mégha nem is jó egészen, de legalább meglepetések nem fognak érni. Hát ennyire rossz dolog lenne az a bizonyos meglepetés? Inkább érdemes az életnek minden csínyját-bínyját ismerni, s elviselni?

Az a baj, hogy akármennyire ragaszkodunk a régi, megszokott dolgokhoz, az idők változni fognak. És bizony ezek olyan erők, melyekkel ember nem manőverezhet. Nem állíthatja le az időt, nem forgathatja vissza, és az embereket nem húzogathatja képzeletbeli fonalakon. Az idő keservesen, hosszú-hosszú másodperceken át csurog lefelé, és aztán koppan, mint ahogy a homokszemek pattognak a homokórában.

Az élet ideje érdekes dolgokat művel velünk. Új megvilágításba teszi a világot, elkezdesz máshogy érezni dolgokat. S aztán csak ülsz a fotelben egy forró délután, s csak a fejed bírod csóválni: "hová vannak azok a szép idők?". Furcsa, mennyire beleivódott az emberiségbe a múlt imádata. Senki, vagy alig néhányan mondják azt, hogy a fenébe a múlttal, ide a jövővel.

Érthető. Több mint érthető, hiszen amit nem ismerünk, azt nem szeretjük. Még. Aztán nyilvánvalóan, az élet nem olyan kegyes velünk, hogy elzárjon minket minden új információtól. Tapasztalunk, átértékelünk dolgokat.

Változnak az idők. Előrehaladni mindenképpen jó dolog. Néha ugyan van, hogy az ember fájlalóan tekint a jelenére, és a múlt szépségeiből szeretne erőt meríteni. Csakhogy azt évszázados tapasztalatok mutatják, a múltból senkinek se sikerült eddig jelent faragnia. És a jövőből?

Újra kilyukadtam ehhez a múlt-jelen-jövő trióhoz, mutatva, hogy még magam se értem őket teljesen. Hallottam én már ezerféle magyarázatot, hallottam ezer és ezer variációt arra, hogy amit élünk az mi. De szerintem nem ez a kérdés.

Nem az életet kell megfejtenünk. Nem kell értenünk mindent. Szerintem az alapigazság az mindenki számára világos: Az ember boldog akar lenni. Minden embernek ez a célja, még annak is, aki öngyilkos hajlamokkal rendelkezik, az is, aki az ereit vagdossa, az is, aki önmagát sanyargatja. Nem mondom hogy nincs önzetlenség, de azt kell mondjam, ritka. Mivel emberek vagyunk, és nem állatok, ez a velejárónk. Ego.

Talán ez a név az emberre majd egyszer ráragad. Majd a távoli Galaxisi jövőben.

És a boldogságért bármit megtesz az ember. Sajnáltatja önmagát, sír, kacag, kihasznál másokat, elárulja a barátait, gyilkol. Tényleg, az ember bármire képes lenne azért, hogy a saját "nagyobb jó"ját elérje.

Persze szép dolog kutatni az élet rejtelmeit. De nem tanácsos annyira kutatni, hogy aztán elfelejtsünk közben élni is. Mert akárki akármit mondd, azért kaptuk az életet a Földanyától, hogy éljünk benne, és nem azért, hogy visszaadjuk neki azt, vagy hogy egy más helyen újra találkozzunk vele. Bizony, mivel anyagból vagyunk, valamilyen módon vissza adjuk azt, amit tőle kaptunk. Megesszük a gabonát, növekszünk, gyermeket nemzünk, s aztán meghalunk, és a testünk egyenlő lesz a földdel. Ez egy olyan körforgás, amivel tartozunk. Akárkiről legyen szó.

És azt sem mondom, hogy a boldogságot kutatni nem jó dolog. Nem, ez minden ember feladata, megismerni önmagát, és ezáltal felszabadultan élni, úgy, hogy másokat is megértve, másokkal együtt élve, boldog életet tudjon maga háta mögött. Mindenki képes a boldogságra. Mindenkinek több út vezet a boldogságához. Senkinek sincs kiszabva egy út. Mindenkinek több útja van, és azon meg végig amelyiken akar. És amelyiken végigmehet, ahol a legkevesebb embert töri össze. Mert csak ismételni tudom önmagam, embereket össze fogtok törni, és embereket elfogtok veszíteni. Semmi se tart örökké.

Az ember rendkívül sokszor nyomja el önmagát. Rendkívül sok lehetőséget hagy ki. Rendkívül sokszor nem azt csinálja, amit a szíve diktál.

Egyszerre kell boldognak lenni, és másokat nem összetörni. De néha mérlegelni kell. És csak azt tudom mondani, hogy a mérleg mindig magatok felé fog dőlni. És ez így van jól. Ha ti nem vagytok boldogok, akkor semmi más se lesz az. Ne várjátok mástól a boldogságot. Ne várjátok hogy majd valami fenti dolog fogja beindítani a dolgaitok, ne várjátok, hogy majd megsegít bennetek valami, és valaki, és minden egyszerű lesz. Ti éltek, nektek kell mindent, de mindent elérnetek ebben az életben.

És ha valaki/valami bennetek boldoggá tesz... Ha tényleg azzá tesz, és olyan helyekre visz titeket, és olyan érzéseket mutat meg, melyeket addig nem ismertetek... Ne hagyjátok elveszni, ne féljetek kűzdeni érte. Mert csak ti lehettek azok, akik megszerezhetik.

Ne féljtek szeretni... Megéri!

Hiszen a mi túlélésünk az a szeretet, amit adunk.