Love is in the air

Itt a tavasz, itt a nyár, pár hónap és itt a bikini szezon, nyakunkon a partyszezon, kezdődhet a banzáj. Eltünt a szürkeség, megérkeztek a színekben pompázó rétek, a zöldellő fák, a suli se olyan borzalmas már, kevés van hátra és nem sokára szabadok vagyunk 3 hónapra, és befejeztünk egy tanévet.

És ezzel együtt megérkezett az a mámoros izzadságszaggal keveredett füstös forró levegő, amitől az emberek úgy beindulnak. Igazából ez az egész tavasz dolog szerelem terén elég korán kezdődött az idén. Már újévkor, és a tél közepén és azon vettem észre magam, hogy ahová megyek, és ahová nézek, jelezném, nem feltéltenül a suliban, ott párok járnak kézenfogva, vagy eldugott sarkokban fekszenek egymáson, illetve ahol csak tudnak smárolnak. Kérdezhetném felháborodva, ebben mi a jó, de elég buta kérdés lenne, hisz aki átélte már, az pontosan tudja, hogy milyen jó. És több-kevésbé vágyik rá. Vannak akik egészen függővé válnak, vannak akik bizonyos helyzetekben átkozzák, és vannak, akiknek egyszerűen nem jut ki belőle.

Persze, csak az irigynek csillog az arany. Ez tény és való. Olyan ez mintha az élet az orrom alá akarná dörgölni most, hogy már nekem nincs, mindenki másnak van. Zseniális.

Mindenesetre még a leglehetetlenebb embereknek is van párjuk. A leglehetetlenebb emberek is szeretnek valakit. Alig tudnék megnevezni olyan embert, akinek nincs senkije és nem is akar senkit.

De hát ez az élet rendje. Talán a legelső emberi érzelmek voltak a szeretet/szerelem. Persze csak az ego és a birtoklási vágy után. Az embernek szüksége van egy párra, egy kiegészítő darabra, szüksége van arra hogy szeressen és hogy őt viszontszeressék. Ettől érzi magát teljesnek, ettől érzi magát embernek. A legnagyobb költők és legnagyobb írok is erről írtak. Szerelem. Háború. Csalás. Árulás. Ármány.

Tegnap egyik legkedvesebb barátommal a boldogságról beszéltünk. És megállapítottuk, illetve megállapította, hogy az öröm és a boldogság mindenkinek más. De azthiszem, a legtöbb embernek az, hogy van egy ember, aki odaadással szereti őt, és figyel rá, és meghallgatja, egy ember akinek akármikor sírhat, boldoggá teszi őt. Hisz ezért van párja az embernek. Hogy boldoggá tegye őt.

Nem irigylem senkitől azt hogy ő boldog. Hogy neki megadatott. Nem mondom hogy helytelen leállni smárolni az óra közepén. Nem mondom, hogy helytelen az, hogy mindenkinek van párja. Egyszerűen nem akarom elfelejteni az érzést, hogy milyen ilyennek lenni.