Lehetetlen? Nem... Nem feltétlenül. Lehetséges hogy elbuksz, lehetséges, hogy valami lehetetlennek tűnik... De nem az. Meg kell próbálni, és addig kell próbálni amíg meg nem teszed. Amíg fel nem kelsz. Amíg nem sikerül. Mert sikerülni fog. Mert a lehetetlen legyőzhető. De ehhez Te kellesz. Nem várhatod azt, hogy mások megoldják helyetted, hogy majd te próbálkozás néven kétszer-háromszor segítségért kiáltasz. Tudnod kell reménykedni. Tudnod kell, hogy ott, amikor elbuktál, te vagy a legerősebb ember a földön ha megpróbálod. És lehet nem sikerül. Mert nem fog sikerülni. És ha itt feladod, akkor tényleg elbuktál. De nem hiszem, hogy közöttünk bárki is, aki elbukásra van ítélve. Mert nincs. Mert az embernek csak hinnie kell benne, hogy meg tudja tenni, hogy hinnie kell, hogy a lehetetlen lehetséges, és azzá válik... A fontos, hogy hogyan fogod befejezni. Feladással, vagy győzelemmel?
Természetesen a világ legnehezebb dolgai közé tartozhat ez. Az, hogy legyen elég hited az életben, az embertársaidban, és ami a legnehezebb: Önmagadban. Mert az élet tényleg elhiteti veled, hogy elbuktál. Mert az élet sose fog felemelni téged csak úgy. De megvan rá az esély. És amíg megvan rá az esély, addig lehetetlenség nem létezik.
Soha ne add fel.
Ez így szép és jó. Egyetértek azzal, h küzdeni kell. DE csak egy bizonyos pontig. Mert van egy pont amin túl már szenvedéllyé válik, amikor annyira elvakít a vágy, h megszerezd azt amit akarsz- vagy akit akarsz- h nem tudsz józan ésszel gondolkodni. Áttaposol embereken mert nem látsz már semmit csak a célt, amit 99% h nem fogsz megszerezni.
VálaszTörlésEz így egy fura dolog, mert igazából te nem tudod eldönteni, h mikor kell leállni. Egyedül ezt nem lehet megítélni. Ezért van szükségünk emberekre, akikben megbízunk és tiszteljük a döntéseiket. Akik ismernek bennünket és tudják, h mikor kell abbahagynunk.
Nem biztos, h mindent meg tudunk oldani egyedül. Nem azt mondom, hogy ne mi oldjuk meg a problémáinkat, de valamikor szükségünk van támogatásra, valakire akiből erőt meríthetünk. Nem kell mazohistát játszanunk, h megmutassuk h erősek vagyunk. Nem feltétlenül az az erős aki képes egyedül is boldogulni.
Nem azt akartam írni és mondani, hogy az ember eszeveszettül, önmagának ellen és ami a legrosszabb mások ellen hajtsa a vizet, anélkül hogy aztán a célunkat végleg önmagunk ellen állítsuk. És ez a cél nem feltétlenül egy kapcsolat létrehozása. Ezer más célja lehet az embernek, pl. egy munka megszerzése, vagy egy teszem azt, tábor megszervezése. Egy pozíció. Természetesen erre ugyanúgy vonatkozik az alapvetőjó-alavetőrossz törvénye, hogy másoknak nem szabad ártani közben. Éberként kell viselkednünk, de én még mindig hiszek egy olyan útban amin az alapvető jó döntéseket hozzuk meg, de erre is érvényes, hogy olyan út nincs, ahol senki se sérül meg. Másokra támaszkodni és számítani, erről nem írtam, hogy szégyen lenne, vagy ilyesmi, meg kell tanulni bennük hinni és bízni, csak azt írtam, hogy önmagunkban hinni és bízni sokkal nehezebb, és sokkal nehezebben kézenfoghatóbb, mint másokban. Hiszen a mi perspektívánkból a döntéseink többsége jónak tünik, ott kezdődik az igazi nehézség, hogy mások perspektíváját és észrevegyük. Én még mindig állítom, hogy az ember számára, főleg érzelmi síkon nincs lehetetlen. Nem szabad feladni, de ugyanakkor, ébernek is kell maradni, csak úgy lehet bölcs módon végigjárni az utat.
VálaszTörlésMindkettőtöknek igaza van,de én ebből azt szűrtem le hogy a a Gyümi azt mondja tök mindegy milyen célt választasz ki hinni kell hogy elérheted és akkor ha eléred akkor boldog vagy meg minden ha nem akkor meg ha télleg mindent bele adtál akkor ott kell legyen az az érzés hogy én mindent megtettem ha nincs meg akkor csak sajnálni fogod magadat.Zsuzsival egyetértek abban hogy szükségünk van barátokra akik segítenek.
VálaszTörlésAz egésznek annyi a lényege hogy találd meg az aranyközéputat :D
Értem én amit mondasz, csak azt akartam megjegyezni, h vannak bizonyos dolgok amit nem szabad elvinni a végtelenségig. Lennie kell egy magunk által szabott határnak amit igen nehéz meghúzni. Nagy a valószínűsége, h nem tudjuk egyedül megtenni. De kell lennie egy ilyennek, mert különben még nagyobbat fogunk esni. Még jobban fog fájni, ha rájövünk, h sose fog sikerülni.
VálaszTörlésPontosan ilyen a helyzet pl egy orvossal, aki egy betegét műti. Műtét közben leáll a beteg szíve. Természetesen ez az orvos megpróbálja visszahozni, de a már csak nagyon kevés az esély arra, h túlélje. De ő mégis küzd. És az egyik pillanatban már úgy látja, maga elé képzeli, h mégiscsak sikerült. A többi orvos már rég lemondott róla. De ő még mindig küzd. A beteg már rég meghalt, esélye sincs a túlélésre. És amikor ez az orvos rájön, h az illető tényleg meghalt sokkal nagyobb trauma fogja érni, mintha elfogadta volna, h a beteg már halott. Nem lehet rajta segíteni.
A legújabb bejegyzésemben írtam, hogy valóban vannak helyzetek amikor csak egy vágyért kűzdünk, igazából nem is azért, amit mondunk, sokkal inkább egy fajta reményért, valami menthetetlenért. Nem mondom hogy ezek a dolgok lehetetlenek, hiszen bármi megtörténhet, annak a betegnek is újra elkezdhet dobogni a szíve. Akkor fogalmazzunk úgy, hogy ezt a határt el kell képzelni, és meg kell duplázni fejben. És ha az ember így kűzd és ennyire elszánt, akkor sehol se mondtam, hogy nincs kitéve nagyobb veszélynek. Általában a legtöbb bejegyzésemet jellemzi egy nyitottság, egy fajta védtelenség, egy fajta páncél-nélkül-harcba-menni érzés. Az emberek azt mondanák őrültség, én azt mondom, kaland. Ettől függetlenül igazat adok neked, be kellett látnom nekem is, hogy az élet sajnos csak kitartással nem működik. Mindenesetre, én nem féltem magam, nem félek, hogy mekkora traumák fognak érni, mert ha elbuktál, fel kell állnod és újra kell próbálnod...
VálaszTörlésVégre valaki aki meg tudta fogalmazni (:
VálaszTörlés